Minden nemzetiséghez fűződnek meghatározott elképzelések, tévhitek és persze igazságok is. Személyes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy vannak berögzött tévhitek és persze igazságok is, amiket most szeretnék megosztani veletek.
Vodka
Azt hiszik, hogy az oroszok mindenhez isznak vodkát. Nos, valóban jelentősebb alkohol mennyiséget képesek elfogyasztani, mint egy átlag magyar ember. Talán ez genetika, talán a hidegebb égtáj miatt vannak jobban hozzászokva, ki tudja. De a vodka náluk olyan, mint nálunk a házipálinka. Továbbá ugyanúgy vannak nagy boros rajongók is, sőt imádják a magyar luxus minőségű borainkat. Szóval nem igaz, hogy mindenhez vodkát isznak, csak ha az alkalom is úgy kívánja :).
Savanyú uborka
Jó páran megkérdezték már tőlem, hogy igaz, hogy az oroszok savanyú uborkával isszák a vodkát? Láttam én már magyar embert is lekváros-szalámis kenyeret enni – egyben! Szóval nyilván az orosz gasztronómiai szokásokban is vannak furcsaságok. Inkább az a jellemző, hogy minden feleshez kell egy „zakuszka”, ami szó szerint harapnivalót jelent. Így, ha nincs épp kéznél más, akkor nyilván egy savanyú uborka is megteszi. De nem ez a jellemző szokás náluk!
Kaviár
Ugye az oroszok sok kaviárt fogyasztanak? A kaviár ott is luxuscikknek számít, így ez egy presztízstermék. Nyilván, aki megengedheti magának, az fogyasztja is, mert nagyon egészséges, továbbá az oroszok mindent szeretnek, ami luxus és drága. De tévhit, ha azt hiszik, hogy minden orosz háztartásban akad kaviár az asztalon. Ha valahol viszont kaviáros étellel kínálnak minket, akkor érezzük magunkat nagyon megtisztelve, mert ez azt jelenti, hogy az egyik legdrágább étellel kínálnak minket és nagyon jelentős vendégnek számítunk, akit sok szeretettel fogadnak.
Orosz nők szépsége
Ha valaki elutazik Moszkvába, akkor azt hiszi, hogy a világ összes modellje összegyűlt ebbe a nagy városban. Szinte minden fiatal nő csinos frizurával, kisminkelve, magassarkúban tipeg még a – 20 fokos télben is. Mi az orosz nők szépségének titka? Talán a sok kaviár? Az igazság az, hogy nyilván az oroszok között is rengeteg a szép nő, de inkább igyekeznek sokkal jobban odafigyelni a külsőjükre. Sokkal több figyelmet fordítanak a megjelenésre. Ha pedig egy nő ápolt a megjelenésben és még kiemeli a szépségét, egy kis sminkkel és csinos öltözékkel, akkor nyilván sokkal jobban mutat. Azzal pedig, hogy egész nap a 15 cm-es magassarkúban lavíroznak, így edzésben is tartják magukat.